Az édesanyja számára az elsőszülött gyermek, a szolnoki vasutas családba 1914. október 26-án érkezett jövevény. Édesapja számára a mindig segítőkész, megbízható fiú. Lelki atyja, Kollár Kázmér káplán számára a naponta áldozó, fémipari szakiskolát végzett jóravaló fiatalember, aki a Don Bosco családjához tartozást tűzte ki életcéljának. Antal János tartományfőnök számára a mindenkor alázatos, önmagát a legkisebbnek és legméltatlanabbnak nevező szolga, aki mindig gyermeki szeretettel fordult elöljáróihoz. A rá bízott fiatalok számára fogalom volt: Sándor úr. A rendtársai számára mély imaéletű kisegítő testvér, akinek sok pap is megirigyelhette volna tudását, olyan sok lelki tartalmú könyvet ismert, olvasott. Katonatársai számára a jó példát adó, erkölcsében és hitében az általános lezüllés, reménytelenség közepette is kitartó nagybetűs ember. Az Államvédelmi Hatóság számára ellenség, a klerikális reakció munkásfiatalokat behálózó harcosa, egy nyomdász végzettségű megfigyelt, idővel letartóztatott vádlott volt. A cellatársai számára az erőt adó, velük együtt imádkozó, rózsafüzért mondó szerzetes, aki a halálraítélteket szeretettel vígasztalta, alkalomadtán képes volt hummorral válaszolni besugó fogdatársa faggatására. A tizenkét huszonéves rákospalotai srácból álló „nagyfiúk csoportja” számára a hitéletüket gondozó bátor lelkivezető, akikért maradt, nem távozott a biztonságot jelentő Nyugatra. Egy volt KIOE-tag számára hős, akinek az életét mentette meg azzal, ahogy a tárgyaláson tőle szokatlan formában ráripakodott. Öccse számára a példás hitéletű báty, akivel együtt járt szentmisére, együtt áldozott, együtt imádkozta a rózsafüzért. Aki aztán eltűnt az életéből, akit évtizedekig keresett és akinek nem érte meg a megtalálását.
Letartóztatásakor Kiss István álnéven lakott együtt szerzetestársával, Dániel Tiborral egy ferencvárosi lakásban. 1952. július 28-án kezdték meg maratoni kihallgatását. A jegyzőkönyveket a hatalom részéről szignáló Jámbor Árpád ávós őrnagy számára nem akármilyen karrierlehetőséget jelentett, ha egy veszélyes, a népi demokrácia ellen összeesküvést szövő hazaárulót leplezhet le. Kovács Béla hadbíró számára úgyszintén a karrierjét egyengető ügy egyik fő vádlottja volt, akit simán halálra ítélhet, hogy az állampárt iránti hűségét bizonyítsa. Milyen más élete lehetett volna ennek az egykori salgótarjáni lakatostanulónak, később bányásznak, ha fiatal korában nem az illegális kommunistákkal, hanem a katolikus ifjúmunkásokkal vagy egy szalézi szerzetessel találkozik…
Ki nekem Sándor István? Egy mélyen alázatos és mindenkor, mindenben kitartó szalézi, akinek bármely sorát meghatva olvasom mindig, mert szívének bőségéből szólnak szavai. 26 éves ifjúként a mezőnyárádi noviciátusból a tartományfőnökhöz írt levelében a következő szavakkal kérte az első ideiglenes fogadalomhoz való bocsátását: „Erős elhatározásom, hogy életemet a szent szabályok és fogadalmak szerint töltsem el a saját és mások lelke megmentésére és hogy minnél több ifjú lélekbe kitűzhessem Don Bosco fehér, Máriás lobogóját.” Ki még nekem Ő? Az elhivatott nevelő, a fiatalok nyelvén minden szituációban értő példakép, aki mellett, akivel jó volt lenni. Nap mint nap eszembe jut a munkám során a túl hamar felnövő, senkinek nem kellő, üres tekintetű fiatalok között. Amikor nincs válasz a szeretethiányos gyerekkorra. Felidézem, hogy neki nehezebb volt. Sokkal. És megtörténik a csoda: jönnek a szavak, a szeretetbeszéd hangjai humorral telítve, csillogó szempárral kísérve. Sándor István működik!
A nagyböjti idő segít megtalálni, hogy számodra ki is Ő?
