Az idén 110 éve született Boldogunk élete a hogyanra ad nekünk jó választ. Hogyan legyünk szentek a mai többnyire zűrzavaros, egoista világban?
Sándor István kora sem volt kevésbé zűrzavaros, önző. Sőt! Viszont voltak és működtek akkor még az egyéni fékek, belső gátak, számított a szomszéd véleménye, a közerkölcs. És működött a Jóisten tanítása, az isteni parancsok a tiltások, üldözések, vegzálások, megfigyelések ellenére is. Ma mindez nincs. Az ember féktelenségében, a korlátlan szabadság mámorában beigazolta újra: „Senki sem jó, csak az Isten.” (Mk 10,18) Jézus tette ezt a megdöbbentő kijelentést. Történelmi idők ismert és ismeretlen emberei bizonyították: a világ tele van bajjal, gonoszsággal, irigységgel, szenvedéssel, gyűlölettel, öldökléssel. Egyéni tragédiák és nemzeti katasztrófák ismétlődnek. Mintha semmit nem tanulnánk a történelemből – ahogy Einstein állította -, mintha a hogyanra nem lenne a világot jobb hellyé változtató válasz. Pedig van.
Sándor István életével, vértanúságával, hűségével és legfőképpen hitével élte és tudta a választ. A nagy háborúban született, ahogy akkor hívták az elsőt, megélt több rendszerváltást, királyságból polgári demokrácia, majd vörös diktatúra lett, aztán király nélküli királyság, majd náci, utána szovjet kommunista megszállás, közben katonai frontszolgálat a második, még nagyobb háborúban, végül kérész életű látszatdemokrácia és újra vörös diktatúra. A születésétől, 1914-től az életében lezajló utolsó politikai fordulat évéig, 1947-ig eltelt 33 év alatt volt ministráns és ipari tanuló Szolnokon, szüleinek szófogadó, engedelmes fia, a szalézi rendbe igyekvő kitartó jelentkező, novícius, elsőfogadalmas, nyomdásztanuló, katona kitüntetéssel, örökfogadalmas, nyomdász, megfigyelt, illegális szerzetes és segédmunkás. Közben mindvégig Don Bosco és a Szűzanya hűséges fia, a rákospalotai oratórium kedvelt szalézi testvére. 1947 után bátor és hűséges szolga, aki nem félt a tiltás ellenére sem tenni a dolgát, a megmaradt maréknyi fiú lelki üdvét, hitét táplálni. Aztán testközelből megismerte a hazájában uralkodó gonoszt, amely véget vetett életének.
Senki nem ismerte jobban a világban létező rosszat és senki nem szenvedett tőle többet, mint Jézus. Mégis mély meggyőződéssel tanított a jó emberről, aki jó kincséből jót hoz elő (Mt 12,35), mint ahogy a „jó fa is jó gyümölcsöt terem” (Mt, 7,17). Jó embernek lenni létünk legértelmesebb kihívása, legnagyobb megmérettetése. A hogyant a szentek, a boldogok, a vértanúk és a hitvallók nyújtják. Csak figyelni kell életüket és igyekezni másolni vagy legalább egy kicsit utánozni azt. Aki így él, jó úton van.
Boldog Sándor István, könyörögj értünk!
