Nem sokkal a BoscoFeszt után szalézi fiatalok invitálására hagyományos latin nyelvű szentmisén vettem részt a szombathelyi ferenceseknél. A nyár meghatározó lelki élményét kaptam Don Bosco szombathelyi ifjú követőitől és egy felismerést Sándor Istvánnal kapcsolatban.
A hirtelen találkozás velük és Vele a régi ember életét kutató, pszichéjét megérteni vágyó kíváncsiságból valódi oratio, nagy imádás és imádság lett, egyszerre szent részvétel és részesedés Belőle – ahogyan a régiek, az előttünk jártak élték és tették 1570 óta négyszáz éven át. Ahogyan Sándor István élte és tette az Úrral való találkozást! Felemelő volt felfedezni a régi rítus erejét, ráébredni, hogy Sándor István nem ismerte más módját az Isten előtti hódolatnak mint ezt, amiben most mi is részesedtünk a szalézi fiatalokkal a vasi ferences templomban. Ahogy ő is a szolnoki ferenceseknél száz esztendeje! Néha a legevidensebb dolgokhoz kell a legtöbb idő…
A Szent Kvirin szalézi templom összeszokott ministránsai és a mindig akkurátusan, az alkalomhoz, a „nagy Ő”-höz illően öltözködő animátor lányok mellett most is kicsinek, túl spontánnak éreztem magam, hiába tudom „jelesre” az elméletet, hogy a szentmisére otthon kell(ene) készülni, elhatározni, hogy mit adunk, ajánlunk fel Istennek, megkezdeni a belső átalakulást, ismét magamra ölteni a gyarló helyett az új embert. Szent V. Piusz pápa a tridenti zsinatot követően rögzítette a tiszta liturgia megőrzését célzó miseformát, amely neves és névtelen szentek lelkét táplálta világszerte, köztük a mi Boldogunkét is. Az Eget a Földre sugárzó liturgia Joseph Ratzinger, XVI. Benedek néven nagy teológus pápánk megfogalmazásában a jövendő örök élet előjátéka, a bennünk rejtőzködő igazi gyermekség újbóli felélesztése és a nagyszerűség iránti nyitottság, amely végső soron a testet, testünket feltámadásképes állapotba hozza. Tőle tudom, hogy ezért kell járnunk szentmisére. A latin szertartás új élménye, a szent csend, amely átitatja a régi rítust, a hosszú csend a Sanctus-tól a Pater noster-ig a Titokhoz való közelebb kerülésünket segíti, mindazt, amiről a tudós pápa ír. Ez a fajta csend és liturgia teljes összeszedettségre hív, belső nyugalmat és nyitottságot ajándékoz, rádöbbent, hogy Isten tényleg saját maga cselekszik és mennyire megtisztel, szeret, amikor ebbe a cselekvésbe bevon minket is. Így tesz bennünket testvérekké és nővérekké, és így ismerjük fel: „Az Úr az!” (Jn 21,7)
Sándor István mindössze 35 éves koráig örülhetett önfeledten és szabadon az Úrnak. Az 1949-es államosítás után az 1952. július végi letartóztatásáig bár ugyanazzal a rítussal és szalézi lelkülettel imádta az Urat, de már nem önfeledten és szabadon. A vidám közösségi ebédek, szeretetlakomák is megfogyatkoztak a szentmisék után. A 2021. július végi hagyományos római misét követő agapén nézem a fiatalokat. Ők nem látják, milyen megnyugtató örömmel nézem őket és mosolygok ezredszer magamban: tényleg tudott valamit Don Bosco és tényleg tudnak valamit a szaléziak. Aztán hamar érkezik a válasz: az egyik lány odakiált nekem: „Dobtunk egy hátast… és hasra is estünk tőle!” – idézi fel a Sándor Istvánról szóló előadás emlékét Péliföldszentkeresztről, a BoscoFesztről. Érdemes volt akkor is, aznap is felkelni.
